Ps. Írjatok megjegyzést és iratkozzatok fel ^^
Aoi és Dorothy
Első lépés - Bokor hiány
Egy labdát fogott a
kezében, azt nézegette. Szőke, válláig érő haja oldalra volt csatolva egy
rózsaszín, virágos hajcsattal, hosszú szempillái remekül kiemelték zöld
szemeit, a nyár miatt a szeplői csak jobban előjöttek, és amint engem meglátott
felnevetett. Felállt, megigazította fehér atlétáját, farmer rövidnadrágját,
majd nemes egyszerűséggel a pöttyös játékot a fejemnek dobta. Ó, már csak az
unokatesóm hiányzott, Niki…
- Mit keresel itt? –
tértem egyből a lényegre. Nem akarok vele veszekedni, nincs meg hozzá a
kedélyállapotom.
- Anyád mondta, hogy
jöhetek - mondta flegmán. Én pedig beviharoztam a házba anyához.
- Anya! - ordítottam. - Miért? Miért kell itt
lennie? Miért engedted, hogy eljöjjön? - kérdeztem lejjebb véve a hangerőt.
Niki gúnyosan vigyorogva csörtetett utánam, anyám pedig nem értette, mire ez a
nagy felkelés szeretett unokatestvéremre, amikor régen annyira jóban voltunk.
Épp ez az, csak voltunk, azóta egy ribanc lett, aki mindig azzal piszkál, hogy
nézek ki. – De anya, én nem akarom – nyafogtam tovább.
- Frida, légy már
kicsit érettebb! – szólt rám. - Hogy lennék már érettebb? Hm? - kérdeztem. -
Mindig szekál a kinézetem miatt! - vettem feljebb megint a hangerőt.
- Nem a barátnőddel beszélsz, kisasszony! -
emelte meg ő is a hangját. Hitetlenül fújtam egyet, és inkább csapot-papot ott
hagyva, felszaladtam a szobámba. Nem, nem fogok én egy légkörben lenni egy
olyan idióta csajjal, mint Niki! Az ki van zárva! - ültem le a piros
babzsákomba. A szobám olyan, akár egy átlagos gyereknek: falaim narancssárgák,
a jobb oldali fal mellett helyezkedik el az egyszemélyes ágyam. Azzal szemben
van a tévé asztalom, rajta a tévével. Azzal párhuzamosan a másik falnál
található az íróasztalom, gurulós székkel, az ajtóm mellett pedig van a szekrényem.
Ennyi, semmi hifi-torony meg mit tudom én... Felnéztem az ágyam fölötti részre.
Egy kép volt ott a Velencei-tóról. Meg van! Elmegyek oda és elfelejtek
mindenkit, de legfőbb képen anyát és Nikit. Felálltam, kimentem a szobámból
majd a házból is. Tuti, észre sem vették, hogy eljöttem - sóhajtottam, amikor a
parthoz értem. A strandon szokásosan tömeg volt, ezért inkább nem ott ültem le.
Volt egy búvó helyem, amit eddig senki nem talált meg, csak én. A parttól nem
messze, egy kis bokorszerű, amibe, ha bebújsz, gyönyörűen látod a vizet, de
téged senki nem lát, ezért is szerettem oly' nagyon. Feltűnéstelenül a bokorhoz
osontam, vagyis... Oda, ahol lennie kellett volna, de helyén valami mást volt.
Pontosabban, valaki más... Fekete haja fel volt zselézve, szemeit egy zöld
pilóta napszemüveggel védte. "M" alakú ajkai egy rágót pusztítottak,
fehér bőrén a napsugarak megtörtek, ami kissé megvakított. Egy zöldes atlétát
viselt, barna halásznadrággal és strandpapuccsal. Ott álltam előtte, ő
egyenesen engem nézett, mintha csak valami érdekes volna rajtam. Aztán pár
másodpercig gondolkoztam. Mit mondjak neki? „Csá, ez az én helyem húzz el.” Mit csináljak? Fussak el, vagy talán
üljek be mellé? Nem tudtam mást csinálni, megszólaltam: - Szia - köszöntem
végül.
- Helló - vette le napszemüvegét, így feltárva
elém égkék szemeit. Elbambultam, bámulatos számpár, annyi biztos. Gyorsan
észhez tértem, majd toporogtam még egy picit, azon agyalva, mit is mondjak.
- Itt volt egy bokor -
kezdtem a nagyon izgalmas témát. Felnevetett, amitől édes gödröcskék jelentek
meg az arcán.
- Ja, volt - mondta
válaszul. Úgy tűnik, nem partner a "Derítsük
ki, hová lett a bokrom" tevékenységemben...
- Itt volt, amikor ide
értél? - kérdeztem.
- Nem tudom, itt volt?
- kérdezett vissza pimaszul.
- Elméletileg... -
néztem zavartan oldalra. Ismét felnevetett, majd megrázta a fejét.
- Itt nem volt semmi - nézett még mindig
engem. Ne nézzen már! Annyira hülyének érzem magam...
- De tegnap... -
próbálkoztam volna még, de a szavamba vágott.
- Nem volt itt semmi,
amikor ide jöttem - ismételte el.
- Te mikor jöttél ide?
- kérdeztem meglepődve, mert tegnap sem látta, szóval itt volt. Lehet, hogy itt
aludt?
- Tegnap este érkeztem
a nagybátyámhoz a liga miatt – húzódott arrébb, majd megpaskolta maga mellett a
füvet. - Ülj le, megvakulok - hunyorgott, mivel a nap pont a szemébe sütött.
- Az jó. És hol lakik a
nagybátyád? - Visszavette a napszemüvegét, és tovább figyelte a csillogó vizet.
- Nem messze innen van
a nyaralója. Azt mondta, köszönjek majd be a szomszédhoz, de... Szóval kint ült
valaki, akinek nagyon taszító kisugárzása volt - nevetett fel.
- Ez érdekes. Nálunk is ültek a füvön és egy
nyaraló van mellettünk - gondolkoztam. - Talán... - Nem, az nem lehet. - A
nagybátyád a szomszédunkban lakik - mondtam ki végül. Újra levette a
szemüveget, és kitágult pupillákkal nézett egyenesen az én szemembe.
– Most csak hülyülsz – vigyorodott el.
- Nem, komolyan -
mondtam.
- Ezt a sors akarta -
kezdett el szakadni. Lehet. Lehet, hogy a sors akarta, hogy eljöjjön Niki hozzánk,
hogy anyával összevesszek, hogy meglássam a képet az ágyam fölött, hogy
kijöjjek ide. Lehet.
- Igen, ez biztos az - nevettem fel én is.
Letörölte a nevetéstől kicsorduló könnyét, majd ismét felém fordult.
- Mondd csak, mi a
neved? - Én Fehér Frida vagyok - mutatkoztam be.
- És te? - Kisfaludy Ákos - nyújtotta a kezét,
majd egyből vissza is rántotta. - Jaj, ne haragudj.
- Miért haragudnék? -
kérdeztem.
- Csak fiúkkal illik
kezet fogni, lányokkal nem - magyarázta.
- Ja, semmi baj -
mondtam.
– Figyelj, nekem mennem
kell - mondta. - Jó, megyek én is. Nem váltunk el egész úton (én gondoltam,
hogy nem fogunk, mert még mindig abban a tudatban voltam, hogy ő a mellettünk
lévő hotelben lakik most), ezért beszélgettünk a zenei ízlésünkről, a kedvenc
filmjeinkről megy ilyenek. - Hát én ebben a hotelban lakom - állt meg hirtelen
Ákos.
- Én pedig ott - mutattam a házunkra ami a
hotel mellett volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése