Köszönjük a 5 feliratkozót!
Aoi és Dorothy
Második lépés - A focipálya
Másnap reggel szó szerint félholtan keltem. Éjjel rosszul aludtam, rémálmok gyötörnek iskolai évzáró óta. Bizonyára túl meleg volt.
Mikor nagy nehezen ki kászálódtam az ágyból, lementem a konyhába és szomorúan fedeztem fel, hogy kaja sincs itthon, illetve anya és apa sincs. Szóval visszamentem a szobámba, felöltöztem, és elindultam a boltba. Igen, ennem kell kakaós csigát, az általában megnyugtat, és remek reggelinek minősült az utóbbi időkben is. Kikanyarodom az utcánkból, be a foci pályának az utcájába, ami mint mindig, ki volt halva. Egy valamit kivéve: a focisták most is ott tették az agyukat, főleg most, hogy nyár végén liga. Amikor egyre közelebb értem a focipályához, megláttam egy ismerős alakot. Éppen egy gólt rúgott be, majd a csapattársaihoz futott és mintha tényleg egy igazi meccsen lennének, egymásra ugrottak, így fejezték ki örömüket. Ismerős volt nekem a fiú, mintha már valahol láttam volna... Ah, de nem mehetek közelebb, utálom a város csapatát! Engem találtak meg szekálásuk közepének. Már, ha van ilyen... Azt nem értem, ha az iskolában nem tesznek megjegyzést a súlyomra, arcomra, akkor ők kiknek hiszik magukat, hogy engem disznózzanak le?!
Felhúzott orral baktattam tovább, próbáltam nem foglalkozni velük, és oda se nézni. Ám ezt a tervem egy ismerős hang érzés nélkül meghiúsította.
- Frida, itt! - hallottam meg Ákos hangját. Boldogan a pálya felé kaptam a fejem, a fiú a zöld füvön ült, egy energiaitallal a kezében. Fehér, városi meze volt, térdig érő, fekete zoknival, térdvédővel és fehér csukával. Fekete hajába beletúrt, ami kissé vizes volt az izzadságtól. Kék szeme ragyogott a fáradtságtól, fehér bőrre pedig szinte vakított a napsugarai miatt.
- Szia! - integettem neki hevesen. Intett, hogy menjek oda, de pár fiú észrevett, és egyből kitört belőlük a gúnyos nevetés. Aj, egyszer úgy bemosnék nekik egyet, de úgy!
- Ákos, honnan ismered Mangalicát? - kérdezte a szőke, név szerint, Bálint. Szőke hajához passzolt a klasszikus kék szem, izmos, kocka has, amit erőszeretettel mutogatott minden edzésük után, ahogy most is. A megszólításra szégyenkezve lehajtottam a fejem, és már haladtam volna tovább, de a válasz megütötte a fejem.
- Kiről beszélsz? - Hangjában érezhető volt az értetlenség, amire akaratom ellenére is vissza kellett néznem.
- A Tehénről - biccentett felém a fejével. A fiú felém nézett, majd elmosolyodott. Most kinevetett, komolyan...? Nem elég, hogy ellopta a bokrom, a búvóhelyem, de még ki is nevet!
- Fridát - mondta Krisztián. - Honnan ismered? - vonta fel a szemöldökét. Bokrom megvonta a vállát, és elvigyorodott. Ó, csak ezt ne! Bármit, csak az ilyesfajta vigyorokat ne!
- Egy meccsen mellém ült, és megettem a hotdogját - mesélte a kitalált sztoriát, mire a többiek jóízűen felnevettek.
- Még olyankor is eszik! - mutatott rám nevetve a szőke, mire én lesütöttem a szemem. Egy: ez nem is igaz, kettő:semmi köze, három: mindjárt bemosok neki egyet! Hogy lehet valaki ennyire genyó?! A focisták utálatosak, bele kell törődnöm. Sőt, az összes fiú az! Hm, lehet leszbikus leszek... - gondolkodtam el, majd gyorsan el is vetettem a gondolatot. Semmi bajom velük, félre nem értsen a világ, de engem inkább az olasz, jóképű, izmos férfiak vonzanak. Ó, olaszok! - álmodoztam, ám ezt is megzavarta a további nevetésük, és Mangalicázásuk.
- Ide figyelj, tejszínhabhajú! - mutattam Bálintra, mire mind abba maradtak. Ez az, megijedtek tőlem. Sajnos az örömöm nem tartott sokáig, újra röhögni kezdtek, és most azon, hogy még a hasonlataim is ételek. Teljesen lefagytam. Tudják, hogyan kell az ember lelkébe gázolni... Már pedig kezdtem abban reménykedni, hogy mindenki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Erre pedig feltűnik egy rohadt focista és az unokatestvérem, Niki, aki a legnagyobb ribanc Fejér megyében. Természetesen tudom, hogy miért is szekálnak: csak nő az egójuk, és menőbbnek érzik magukat, ha egy súlyos lányt az őrületbe kergetnek azzal, hogy a képébe röhögnek, és összetörik belülről. Mert ja, ez igen menő...
Szipogtam egyet, mivel hát rosszul esett, utána pedig fogtam magam, és elmentem a boltba. Vettem magamnak egy chipset, kakaós csigát, kólát, fantát, na meg a kedvencemet: mini pizzát. Félve, kavargó gondolatokkal pillantottam be a pálya utcájában: üres volt, szóval ők már hazamentek. Újult erővel indultam neki az utamnak, bal kezembe a teli szatyort lengetve. Hazamegyek, leülök tévézni, és nassolok. Igen, ez lesz a tökéletes délután ezek után!
Felhúzott orral baktattam tovább, próbáltam nem foglalkozni velük, és oda se nézni. Ám ezt a tervem egy ismerős hang érzés nélkül meghiúsította.
- Frida, itt! - hallottam meg Ákos hangját. Boldogan a pálya felé kaptam a fejem, a fiú a zöld füvön ült, egy energiaitallal a kezében. Fehér, városi meze volt, térdig érő, fekete zoknival, térdvédővel és fehér csukával. Fekete hajába beletúrt, ami kissé vizes volt az izzadságtól. Kék szeme ragyogott a fáradtságtól, fehér bőrre pedig szinte vakított a napsugarai miatt.
- Szia! - integettem neki hevesen. Intett, hogy menjek oda, de pár fiú észrevett, és egyből kitört belőlük a gúnyos nevetés. Aj, egyszer úgy bemosnék nekik egyet, de úgy!
- Ákos, honnan ismered Mangalicát? - kérdezte a szőke, név szerint, Bálint. Szőke hajához passzolt a klasszikus kék szem, izmos, kocka has, amit erőszeretettel mutogatott minden edzésük után, ahogy most is. A megszólításra szégyenkezve lehajtottam a fejem, és már haladtam volna tovább, de a válasz megütötte a fejem.
- Kiről beszélsz? - Hangjában érezhető volt az értetlenség, amire akaratom ellenére is vissza kellett néznem.
- A Tehénről - biccentett felém a fejével. A fiú felém nézett, majd elmosolyodott. Most kinevetett, komolyan...? Nem elég, hogy ellopta a bokrom, a búvóhelyem, de még ki is nevet!
- Fridát - mondta Krisztián. - Honnan ismered? - vonta fel a szemöldökét. Bokrom megvonta a vállát, és elvigyorodott. Ó, csak ezt ne! Bármit, csak az ilyesfajta vigyorokat ne!
- Egy meccsen mellém ült, és megettem a hotdogját - mesélte a kitalált sztoriát, mire a többiek jóízűen felnevettek.
- Még olyankor is eszik! - mutatott rám nevetve a szőke, mire én lesütöttem a szemem. Egy: ez nem is igaz, kettő:semmi köze, három: mindjárt bemosok neki egyet! Hogy lehet valaki ennyire genyó?! A focisták utálatosak, bele kell törődnöm. Sőt, az összes fiú az! Hm, lehet leszbikus leszek... - gondolkodtam el, majd gyorsan el is vetettem a gondolatot. Semmi bajom velük, félre nem értsen a világ, de engem inkább az olasz, jóképű, izmos férfiak vonzanak. Ó, olaszok! - álmodoztam, ám ezt is megzavarta a további nevetésük, és Mangalicázásuk.
- Ide figyelj, tejszínhabhajú! - mutattam Bálintra, mire mind abba maradtak. Ez az, megijedtek tőlem. Sajnos az örömöm nem tartott sokáig, újra röhögni kezdtek, és most azon, hogy még a hasonlataim is ételek. Teljesen lefagytam. Tudják, hogyan kell az ember lelkébe gázolni... Már pedig kezdtem abban reménykedni, hogy mindenki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Erre pedig feltűnik egy rohadt focista és az unokatestvérem, Niki, aki a legnagyobb ribanc Fejér megyében. Természetesen tudom, hogy miért is szekálnak: csak nő az egójuk, és menőbbnek érzik magukat, ha egy súlyos lányt az őrületbe kergetnek azzal, hogy a képébe röhögnek, és összetörik belülről. Mert ja, ez igen menő...
Szipogtam egyet, mivel hát rosszul esett, utána pedig fogtam magam, és elmentem a boltba. Vettem magamnak egy chipset, kakaós csigát, kólát, fantát, na meg a kedvencemet: mini pizzát. Félve, kavargó gondolatokkal pillantottam be a pálya utcájában: üres volt, szóval ők már hazamentek. Újult erővel indultam neki az utamnak, bal kezembe a teli szatyort lengetve. Hazamegyek, leülök tévézni, és nassolok. Igen, ez lesz a tökéletes délután ezek után!
- Frida! - hallottam meg egy hangot magam mögül. Nem hiszem el! Nem akar leszállni rólam?! - pillantottam hátra. Mosolyogva integetni kezdett, én pedig hirtelen jött ötlettől szaladni kezdtem. - Mi van?! - hallottam értetlenkedését, majd azt, hogy utánam eredt. Ez hihetetlen! Én akarok a nyolcvan kilómmal legyőzni egy focistát?! Hát, hajrá, Frida! - szurkoltam magamnak, ám mielőtt bekanyarodhattam volna az utcánkba, ő elém került. - Szia - vigyorgott rám.
- Szia... - motyogtam besértődve.
- Haragszol? - mosolygott rám, kisfiúsan kedvesen. Megráztam a fejem, hiszen tényleg nem őrá haragudtam, hanem inkább a csapattársaira. - Akkor nem jössz át? - vigyorodott el. Meglepődve felnéztem rá: még egy fiú sem hívott el sehová. Azt hiszem, mégsem olyan rossz ez az Ákos gyerek - gondoltam mosolyogva, majd a saját lakásom helyett az övéjükbe mentem fel. Kezdődik a nyár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése